Ha ipari robotokkal szeretnél foglalkozni… – Nem tankönyvekből kell megtanulni a robotok működését

Főként robotok mellett, tanműhelyben szerezheted meg a szükséges tudást. Persze nem egyből az ipari robot irányításával kezded a tanulást. Előbb néhány alapismeret elsajátítására van szükség.

Ahogy azt a korábbi bejegyzésünkben is írtuk, a gépészet, a gépgyártástechnológia, a villamosságtan, az elektronika, a pneumatika, a hidraulika azok a szakmai egységek, amikben jártasnak kell lenni ahhoz, hogy a robotokkal professzionális módon tudj dolgozni.

Persze a képzés része az elméleti tudás átadása is. De arányaiban inkább gyakorlati oktatásra készülj, mint a tankönyvek lapozgatására.

Az alapképzést egyébként a szakképző intézményekkel, azaz a középiskolákkal partner vállalatok tanműhelyében lehet megkapni. A robotikával összefüggő tudást például a Schaeffler szombathelyi gyárában. Ahol természetesen mindenféle szükséges eszközzel – robotokkal, robotcellável is – felszerelt oktatási egység várja a fiatalok. Mondhatni ez egy mini gyáregység.

A leendő, robotikával foglalkozó szakemberek a nyolc általános elvégzése után meg is kezdhetik a szükséges tudás elsajátítását. A szakiskolában az alap elméletet tanulják, míg a tanműhelyben a gyakorlatot. A képzés során a tanulók érettségiznek, illetve technikusi vizsgát is tesznek. Az előbbit a negyedik, az utóbbit az ötödik év végén. 

Hogyan tovább a technikusi szint megszerzése után?

A képesítéssel a diákok akár már munkát is vállalhatnak. A gyakorlati oktatást végző cég a képzést követően általában állásajánlatot is ad – így van ez a Schaefflernél is. De nem feltétlenül kell beérni a technikusi tudással. Ha valaki szeretne, akár tovább is tanulhat a felsőoktatásban. Vagyis egy robotikával foglalkozó technikusból akár mérnök is lehet. Amely szakmát amúgy szintén duális képzés keretében tanulhatják a fiatalok. Vagyis a gyakorlati tudást valós, céges környezetben sajátíthatják el. Így lesz naprakész az ismeret.

Jól hangzik… Ahogy a perspektíva is, amit az érintett nagyvállalatok kínálnak a fiataloknak. Arról, hogy mi lehet motiváló még azok számára, akik érdeklődnek a robotika területe iránt, az ebből a bejegyzésünkből kiderül.

LINK