A robotikával foglalkozni trendi dolog

És nem csak azért, mert robotokkal dolgozni olyan, mintha a jövőben léteznénk, vagy valami sci fi film szereplői lennénk, hanem azért is, mert ma már óriási az igény az olyan szakemberekre, akik jártasak a robotok működtetése terén.

Egészen konkrétan az olyan munkaerőre, akik felügyelik a robotok működését, programozzák, illetve valamilyen hiba esetén közbelépnek és megjavítják azokat.

A robotikával foglalkozó szakember gyakorlatilag egy egészen szerteágazó tudással rendelkező technikus. Olyasvalaki, aki a gépészet, a gépgyártástechnológia, a villamosság, az elektronika, a pneumatikat, a hidraulika területén is naprakész tudással rendelkezik – mondta el Tatai Tamás, a Schaeffler Savaria Kft. tanműhelyi oktatója. 

Hozzátéve azt, hogy a robotokkal foglalkozó szakemberek alapjában véve gépkezelők. Ami nem kifejezetten jelent fizikai munkavégzést. Jobbára inkább szellemi munkát. Ugyanakkor a robotkezelők nem irodai környezetben végzi el a napi feladatokat, hanem a robotok mellett, a robotcella környezetében, az üzemben. Természetesen előfordul, hogy egy robotkezelőnek be kell másznia a gép alá, hogy orvosolja az esetleges hibákat, de alapvetően egy tiszta környezetben végezhető munkáról van szó. Szóval nincs olajos gépsor és egész napos fizikai erőpróba.

Fontos megjegyezni, hogy a robotok esetében a képesítés terén a gépkezelő tekinthető alapszintnek. Ők a hiba esetén nem avatkoznak be. Akik a működésbeli problémákat kezelik, azok a technikusok. Ők már egy összetettebb tudással rendelkeznek. Már-már mérnöknek tekinthetők. Ami természetesen a fizetések tekintetében is megmutatkozik. Egy robotikával foglalkozó szakember ugyanis igencsak versenyképes bérezéssel számolhat. Már csak azért is, mert egyre több üzem, gyáregység áll át a teljesen automatizált termelésre. Vagyis napról napra nő a szakemberigény. A robotok működését jól ismerő szakemberből pedig – gépkezelőből és technikusból is – egyelőre kevés van.

A trend ráadásul nem lokális, azaz aki jártas a robotikában, szinte bárhol el tud helyezkedni. De természetesen nem kell messzire utazni az álláslehetőségért. Ahogy a Schaeffler-nél is elmondták: a vállalat új szombathelyi gyára például teljesen automatizált lesz.

És, hogy hol lehet megszerezni a robotikával összefüggő tudást, és milyen egy robotika képzés? A kapcsolódó bejegyzéseinkből kiderül. Olvasd el ezeket is.

LINK

LINK